Fogási napló
A fogási napló



Tudnivalók a fogási naplóról

A halászati-horgászati törvény előírása szerint a területi engedélyes, a kifogott hal mennyiségéről és faj szerinti összetételéről fogási naplót köteles vezetni, amelynek alkalmasnak kell lennie a rendelet mellékletében felsorolt halfajok (ponty, csuka, süllő, kősüllő, harcsa, balin, angolna, pisztráng, márna, kecsege, amur, egyéb, összesen), halászati vízterületek szerint kifogott évenkénti mennyiségének megállapítására. A rendelet szerint az engedélyes, naponta a horgászat befejezése után köteles a naplóba bejegyezni az aznap kifogott mennyiséget.

A horgászkezelésű vizeken a " Horgászat Országos Szabályai " kimondja, hogy a méretkorlátozással védett halakat azonnal, tehát a horgászat folytatása előtt kell bejegyezni, mivel a törvény által méretkorlátozással védett halak fogható darabszám korlátozása csak így ellenőrizhető.

A fogási naplót a horgászegyesületek bocsátják tagjaik rendelkezésére. A fogási naplókat a leadás után az egyesületek összesítik. Ha az egyesület saját vizet hasznosít, akkor igen fontos számára a saját tagjainak és területre látogató horgászoknak a vízterületen fogott zsákmányának pontos ismerete.

Az egyesületi fogási statisztikák készítésénél a vízhasznosító és a vízzel nem rendelkező egyesületek több mint harminc kiemelt vízterületre vonatkozó fogási kigyűjtést is végeznek. A részletes egyesületi fogási statisztikák alapján készülnek el a megyei és területi szövetségeknél a térség összesítő statisztikái. Majd ezek alapján az országos összesítéseket követően nyílik mód az egyes nagyvizek (Balaton, Velencei-tó, nagy tározók, tavak, holtágak) fogásainak összesítésére és a kapott adatok értékelésére.

A rendelet szerint a naplót az engedélyes, a tárgy évet követő év január 10. napjáig köteles leadni, mivel a horgászati statisztikák elkészítése egyesületi, majd megyei, területi szövetségi szinten nem kis feladat és ezzel legkésőbb február második feléig, a törvény által előírt határidők betartása érdekében, minden esetben el kell készülni.

A horgászszervezetek által kiadott napló a horgászatot szabályozó legfontosabb előírásokat is tartalmazza, a faj szerinti tilalmi idők határnapjait az éves naptárhoz igazítva. Készhez vétele után a horgásztagnak minden esetben érdemes áttanulmányozni annak érdekében, hogy az arra az évre vonatkozó tényleges előírásokról részletesen tájékozódjon.

A fogási statisztikák alap és meghatározó adatokat nyújtanak a vizek hasznosítóinak Az egyesületek, a szövetségek halgazdálkodási tervük és ezen belül halasítási terveik elkészítésekor jelentős mértékben támaszkodnak a vízterület fogási adataira.

Mindezekből következik, hogy az egyesületek vezetése a tagság figyelmét szinte minden közgyűlésen (vagy év végi körlevélben) felhívja a fogási napló megfelelő vezetésére, leadására, mely törvényi előírás ( a határidőre történő leadás az állami horgászjegy kiváltásának feltétele !) és a naplók összesítéséből készülő statisztikák meghatározó adatsorokat szolgáltatnak a vizek halasításához, így hatásuk van a halállományra, a fogásra és ezeken keresztül a vízterület hasznosítására, gazdálkodására.

A fogási naplót naprakészen a fentiek szerint mindig vezetni kell, mert a napló nem vezetése halvédelmi szabálysértési, vagy horgászati fegyelmi eljárást vonhat maga után.


http://www.hajdumagazin.hu

06 szeptember at 1300
Horgászvizsga

11 szeptember at 0600
II. Hajdú OPEN egyéni, kétfordulós horgászverseny

19 szeptember at 0600
HOBBY BOLT VÁNDORKUPA HORGÁSZVERSENY




horgaszokhaza.gif


Időjárás jelentés

 Hőtérkép


Hol nézel horgászvideókat?



Pv-tv

Fishing & Hunting

Horgászportálok

Videó megosztó oldalak

Egyéb helyen



Kiírta bmihalyka
szavazat: 109
Korábbi szavazások


Kapcsolat:
-Email-

 Üdvözlet

Felhasználó:

Jelszó:


Jegyezd meg!

[ Regisztráció ]
[ Elfelejtett jelszó? ]


 Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj


tkpc
04 szept : 20:39
Sziasztok
Látóképen nagy sár van?
Volt kint valaki?
Köszi!

GRD
04 szept : 10:50
a fórumokra vonatkozóan van olyan fogalom, hogy "moderáció" és "moderátor" ezeknek semmi köze a demokráciához. A demokráciát és a szólásszabadságot az utcán tessék gyakorolni vagy otthon

TU
04 szept : 09:22

csapja
04 szept : 08:19
Predator!

UTOLSÓ hozzászólásoddal kapcsolatban, csak egy szó jut eszembe: KÖSZÖNJÜK!!!!!!!

TU
03 szept : 14:38
végre megint működik
van eladó balzer magna bulldog pergető botom pár műcsaliva meg villantóval. akit érdekel, írjon privátban

elek74
03 szept : 08:51
gyerekek ez vicc amit itt csináltok.ha nem tetszik valakinek az oldal az miért nézi???micsoda problémáitok vannak.na mindegy az a lényeg akinek nem jó az oldal ne jöjjön fel ennnyi.

Rpetrus
03 szept : 07:47
Végre!

Újra itt!

Spori
26 aug : 15:43
Így van, irány a vízpart akinek van rá lehetősége! Az oldal hasznos, mindenképp szükség van rá, a mögötte lévő munka becsülendő! Köszönet érte. Lehetnek köztünk kezdők-haladók, kérdezni szabad. Üdv!

PETERX
26 aug : 14:16
Srácok!Most tényleg ilyeneken vitáztok egy hobbi-peca oldalon???Szerintem senki sem kíváncsi erre és főleg nem ezért olvasgatja az oldalt.Inkább menjen mindenki horgászni,amíg jó az idő!

predator
26 aug : 10:10
Tu!
Te óriási tévedésben vagy. Arra biztatsz egy újságírót, vagy egy szerkesztőt, vagy Misit hogy korlátozza a véleményszabadságot. Ez is egy szint.
Ez aztán a demokrácia! Szégyen. Nem írok mostanában, nehogy kitöröljétek! Tietek a pálya.


 Legújabb fórumüzenetek
Írta: zsolty72
van egy amurbiztos recepted?
07 aug : 06:58

Írta: ramszesz
sziasztokAzért hosztam létre ezt a témát, mert gon[tovább ...]
05 aug : 21:15

Írta: zsolty72
2010 tavaszán a derecskei hobby boltban 30000 Ft b[tovább ...]
03 aug : 19:57

Írta: geruska
sziasztoknem tudja vki , hogy telepítettek-e mosta[tovább ...]
11 júl : 22:15

Írta: pontyvadász
Reméljük jó időt fogunk ki...
26 máj : 22:45

Írta: bmihalyka
Sziasztok! A jelentkezéseket lezártam. Köszönöm, h[tovább ...]
26 máj : 10:49

Írta: TU
kb 1 hete voltunk kint megint. 2db 1 kg körüli pon[tovább ...]
26 máj : 10:22

Írta: Yankee
Szia ! A versenyre szeretnék jelentkezni. Üdv.:Roh[tovább ...]
25 máj : 22:56

Írta: demeterpal
Hello!Neveznék a versenyre.Demeter Pál
25 máj : 22:00

Írta: abcsak
Szia Misi! Sajnos nem tudok menni a Kapitális vers[tovább ...]
25 máj : 13:58