Keleti főcsatorna
Keleti főcsatorna





A XIX. századi Tisza szabályozása után szükség volt a Hajdúhát elegendő öntözéséhez való vízmennyiség pótlására. 1863-tól egészen 1941–ig elhúzódó döntés alapján az 1956-ban átadott, a Tiszából Tiszalöknél ágázó Keleti –főcsatorna 109,8 kilométernyi szakasza Bakonszegnél ömlik a Kálló-éren keresztül a Berettyóba. A Polgári úti hídnál vízparti üdülő házak sorakoznak.

Növényzetére jellemző teljes hosszon a padka növényszegélye, mely nád, harmatkása, az alsó szakaszon különböző gyékényfajokból tevődik össze. A víz átlagos mélysége 3- 4 m, szélessége 25-30 m közötti. A Tiszától Balmazújvárosig hajózható, de legfeljebb 13 km/ h sebességgel közlekedhetnek a járművek. 2004. évi beruházás befejezésével csónak kikötő épül a csatornán, mely újabb lehetőségeket nyújt a víz kedvelőinek.

Engedélyezett a horgászat (jegy váltása ellenében),jellemző természetes és telepített halfajták: ponty, busa, amur, süllő, harcsa, kárász, keszegfélék, bodorka, compó, dévérek, fenékjáró küllő, s a harcsa.




Kezelő:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Horgászszövetség, Hajdú-Bihar Megyei Horgászszervezetek Szövetsége

Víztípus: csatorna

Terület (ha): 227 (98km hosszú)

Fenékviszonyok: agyagos

Növényzet: nádas, sásos, fűzbokros, harmatkása, gyékény, gyökerező- és lebegő hínárállományok

Halak:
42 faj pl. csuka, ponty, amur, harcsa, süllő, balin, márna, szilvaorrú keszeg, paduc, magyar bucó, kősüllő, lápi póc, széles kárász, réti csík, bodorka, karika-, vörösszárnyú keszeg, dévér-, bagolykeszeg, ezüstkárász, busa, amur, compó, harcsa (hajdúnánás-tedeji híd alatti mély részen sok!), balin , fenékjáró küllő


http://www.hajdumagazin.hu

06 szeptember at 1300
Horgászvizsga

11 szeptember at 0600
II. Hajdú OPEN egyéni, kétfordulós horgászverseny

19 szeptember at 0600
HOBBY BOLT VÁNDORKUPA HORGÁSZVERSENY




horgaszokhaza.gif


Időjárás jelentés

 Hőtérkép


Hol nézel horgászvideókat?



Pv-tv

Fishing & Hunting

Horgászportálok

Videó megosztó oldalak

Egyéb helyen



Kiírta bmihalyka
szavazat: 109
Korábbi szavazások


Kapcsolat:
-Email-

 Üdvözlet

Felhasználó:

Jelszó:


Jegyezd meg!

[ Regisztráció ]
[ Elfelejtett jelszó? ]


 Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj


tkpc
04 szept : 20:39
Sziasztok
Látóképen nagy sár van?
Volt kint valaki?
Köszi!

GRD
04 szept : 10:50
a fórumokra vonatkozóan van olyan fogalom, hogy "moderáció" és "moderátor" ezeknek semmi köze a demokráciához. A demokráciát és a szólásszabadságot az utcán tessék gyakorolni vagy otthon

TU
04 szept : 09:22

csapja
04 szept : 08:19
Predator!

UTOLSÓ hozzászólásoddal kapcsolatban, csak egy szó jut eszembe: KÖSZÖNJÜK!!!!!!!

TU
03 szept : 14:38
végre megint működik
van eladó balzer magna bulldog pergető botom pár műcsaliva meg villantóval. akit érdekel, írjon privátban

elek74
03 szept : 08:51
gyerekek ez vicc amit itt csináltok.ha nem tetszik valakinek az oldal az miért nézi???micsoda problémáitok vannak.na mindegy az a lényeg akinek nem jó az oldal ne jöjjön fel ennnyi.

Rpetrus
03 szept : 07:47
Végre!

Újra itt!

Spori
26 aug : 15:43
Így van, irány a vízpart akinek van rá lehetősége! Az oldal hasznos, mindenképp szükség van rá, a mögötte lévő munka becsülendő! Köszönet érte. Lehetnek köztünk kezdők-haladók, kérdezni szabad. Üdv!

PETERX
26 aug : 14:16
Srácok!Most tényleg ilyeneken vitáztok egy hobbi-peca oldalon???Szerintem senki sem kíváncsi erre és főleg nem ezért olvasgatja az oldalt.Inkább menjen mindenki horgászni,amíg jó az idő!

predator
26 aug : 10:10
Tu!
Te óriási tévedésben vagy. Arra biztatsz egy újságírót, vagy egy szerkesztőt, vagy Misit hogy korlátozza a véleményszabadságot. Ez is egy szint.
Ez aztán a demokrácia! Szégyen. Nem írok mostanában, nehogy kitöröljétek! Tietek a pálya.


 Legújabb fórumüzenetek
Írta: zsolty72
van egy amurbiztos recepted?
07 aug : 06:58

Írta: ramszesz
sziasztokAzért hosztam létre ezt a témát, mert gon[tovább ...]
05 aug : 21:15

Írta: zsolty72
2010 tavaszán a derecskei hobby boltban 30000 Ft b[tovább ...]
03 aug : 19:57

Írta: geruska
sziasztoknem tudja vki , hogy telepítettek-e mosta[tovább ...]
11 júl : 22:15

Írta: pontyvadász
Reméljük jó időt fogunk ki...
26 máj : 22:45

Írta: bmihalyka
Sziasztok! A jelentkezéseket lezártam. Köszönöm, h[tovább ...]
26 máj : 10:49

Írta: TU
kb 1 hete voltunk kint megint. 2db 1 kg körüli pon[tovább ...]
26 máj : 10:22

Írta: Yankee
Szia ! A versenyre szeretnék jelentkezni. Üdv.:Roh[tovább ...]
25 máj : 22:56

Írta: demeterpal
Hello!Neveznék a versenyre.Demeter Pál
25 máj : 22:00

Írta: abcsak
Szia Misi! Sajnos nem tudok menni a Kapitális vers[tovább ...]
25 máj : 13:58