Arbo tanya horgásztó
Arbo tanya horgásztó





Debrecentől alig 7 kilométerre, erdők által övezett környezetben található az Arbo Lovastanya, Hajdú-Bihar megye egyik legszínvonalasabb és legbővebb szolgáltatásokat nyújtó biofarmja.


A Tanya épületében lévő nyolc ízlésesen berendezett, kábeltévével, fürdőszobával, klímával ellátott egy-, két- illetve háromágyas szoba egyszerre akár 17 fő részére nyújt szálláslehetőséget. A szobákból szép kilátás nyílik a környező erdőre és a ház előtt lévő 5000 nm-es horgásztóra.





A tanya mindazok számára nyitva áll, akik közel akarnak lenni a természethez, nyugalmat, harmóniát vagy a néphagyományokat keresik. Ötven fő befogadására alkalmas hangulatos pincehelyisége különböző rendezvények, baráti, családi és vállalati összejövetelek, üzleti ebédek és vacsorák megrendezésére alkalmas. Nyáron ugyanilyen céllal a horgásztó melletti pergolát is igénybe vehetik, ahol szintén egy 50 fős társaság kényelmesen elfér. Vendégcsoportjaink a pergola kemencéjében akár saját maguk is elkészíthetik ebédjüket, vacsorájukat az általunk adott alapanyagokból.



Az épület mellett található 5000 nm-es horgásztóban csak a tanya valamely más szolgáltatását igénybe vevők részére tudunk horgászati lehetőséget kínálni. A kifogott halakat a vendégek ízlésük szerint a helyszínen akár el is készíthetik.

Napijegy ára: 2500 HUF

Szoba áraink: 7 000 Ft/fő/éj reggelivel




Elérhetőség: +3620/2999-444 begin_of_the_skype_high lighting              + 3620/2999- 444      end_of_the_sky pe_highlighting

http://www.hajdumagazin.hu

06 szeptember at 1300
Horgászvizsga

11 szeptember at 0600
II. Hajdú OPEN egyéni, kétfordulós horgászverseny

19 szeptember at 0600
HOBBY BOLT VÁNDORKUPA HORGÁSZVERSENY




horgaszokhaza.gif


Időjárás jelentés

 Hőtérkép


Hol nézel horgászvideókat?



Pv-tv

Fishing & Hunting

Horgászportálok

Videó megosztó oldalak

Egyéb helyen



Kiírta bmihalyka
szavazat: 109
Korábbi szavazások


Kapcsolat:
-Email-

 Üdvözlet

Felhasználó:

Jelszó:


Jegyezd meg!

[ Regisztráció ]
[ Elfelejtett jelszó? ]


 Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj


tkpc
04 szept : 20:39
Sziasztok
Látóképen nagy sár van?
Volt kint valaki?
Köszi!

GRD
04 szept : 10:50
a fórumokra vonatkozóan van olyan fogalom, hogy "moderáció" és "moderátor" ezeknek semmi köze a demokráciához. A demokráciát és a szólásszabadságot az utcán tessék gyakorolni vagy otthon

TU
04 szept : 09:22

csapja
04 szept : 08:19
Predator!

UTOLSÓ hozzászólásoddal kapcsolatban, csak egy szó jut eszembe: KÖSZÖNJÜK!!!!!!!

TU
03 szept : 14:38
végre megint működik
van eladó balzer magna bulldog pergető botom pár műcsaliva meg villantóval. akit érdekel, írjon privátban

elek74
03 szept : 08:51
gyerekek ez vicc amit itt csináltok.ha nem tetszik valakinek az oldal az miért nézi???micsoda problémáitok vannak.na mindegy az a lényeg akinek nem jó az oldal ne jöjjön fel ennnyi.

Rpetrus
03 szept : 07:47
Végre!

Újra itt!

Spori
26 aug : 15:43
Így van, irány a vízpart akinek van rá lehetősége! Az oldal hasznos, mindenképp szükség van rá, a mögötte lévő munka becsülendő! Köszönet érte. Lehetnek köztünk kezdők-haladók, kérdezni szabad. Üdv!

PETERX
26 aug : 14:16
Srácok!Most tényleg ilyeneken vitáztok egy hobbi-peca oldalon???Szerintem senki sem kíváncsi erre és főleg nem ezért olvasgatja az oldalt.Inkább menjen mindenki horgászni,amíg jó az idő!

predator
26 aug : 10:10
Tu!
Te óriási tévedésben vagy. Arra biztatsz egy újságírót, vagy egy szerkesztőt, vagy Misit hogy korlátozza a véleményszabadságot. Ez is egy szint.
Ez aztán a demokrácia! Szégyen. Nem írok mostanában, nehogy kitöröljétek! Tietek a pálya.


 Legújabb fórumüzenetek
Írta: zsolty72
van egy amurbiztos recepted?
07 aug : 06:58

Írta: ramszesz
sziasztokAzért hosztam létre ezt a témát, mert gon[tovább ...]
05 aug : 21:15

Írta: zsolty72
2010 tavaszán a derecskei hobby boltban 30000 Ft b[tovább ...]
03 aug : 19:57

Írta: geruska
sziasztoknem tudja vki , hogy telepítettek-e mosta[tovább ...]
11 júl : 22:15

Írta: pontyvadász
Reméljük jó időt fogunk ki...
26 máj : 22:45

Írta: bmihalyka
Sziasztok! A jelentkezéseket lezártam. Köszönöm, h[tovább ...]
26 máj : 10:49

Írta: TU
kb 1 hete voltunk kint megint. 2db 1 kg körüli pon[tovább ...]
26 máj : 10:22

Írta: Yankee
Szia ! A versenyre szeretnék jelentkezni. Üdv.:Roh[tovább ...]
25 máj : 22:56

Írta: demeterpal
Hello!Neveznék a versenyre.Demeter Pál
25 máj : 22:00

Írta: abcsak
Szia Misi! Sajnos nem tudok menni a Kapitális vers[tovább ...]
25 máj : 13:58