Először is pár szó a Hortobágyi Nemzeti Parkról:

Magyarország első és máig is legnagyobb (82.000 ha) nemzeti parkja - 1973. január 1-én jött létre. Az alapításkori területe ma bioszférarezervátum, egynegyede pedig a vízimadarak védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján kiemelten védett terület. A Hortobágy az ember és természet tartós együttélésének kiemelkedő példájaként kapta meg az UNESCO "Világörökség része" címet 1999 decemberében.



A természetes eredetű, szikes pusztáin legelésző, ősi háziállatfajtáknak, a szürke marhának, racka juhnak egykori hatalmas állományai mára megfogyatkoztak, mégis különleges látványt nyújtanak. A régi pásztorvilág emlékeit ma már inkább múzeumok és a csárdák őrzik, de azért ma is lenyugöző a délibáb, a csikósok és gulyások tudománya, a pacsirták éneke, a slambuc íze, no és a Hídivásár forgataga.

A Hortobágy rendkívül gazdag és különleges állatvilágát az utóbbi évszázadban fedezte fel a tudomány és a nagyközönség. Ma már ez képezi az egyik fő vonzerot.

Az őszi daruvonulás harsogó madártömegei különös, felejthetetlen élménnyel ajándékozzák meg a látogatót, talán ezért is választotta a Nemzeti Park jelképéül ezt a madarat.


A Hortobágy folyó:



A Tiszántúl és talán az ország legfurcsább folyója a Hortobágy, hiszen „folyótól folyóig folyó folyó”. Sajnos már csak részben természetes képződmény. Az egykori Hortobágy vize a Polgár mellett található Vörös-mocsár déli túlfolyójaként indult vadregényes útjára a pusztán, és valaha Püspökladány és Karcag között Ágotánál veszett bele a Nagy-Sárrét mocsaraiba. Ma már innen ásott mederben halad tovább közel 25 km-t dél felé, onnan a Berettyó régi medrében tesz meg még 20 km-nyi távot. Ezután a volt Sárrét nyugati peremén újra ásott mederben szinte nyílegyenesen Mezőtúr alatt éri el a Hármas-Köröst.

A folyó növényvilága viszonylag szegényes, két partján nád és gyékény található, közte csalán és fekete nadálytő tenyészik. A nyílt vízen a vízitök sárga, és a tavirózsa fehér virágaiban gyönyörködhetünk, találkozhatunk a páfrányfékéhez tartozó rucaörömmel és rovarevő sárgavirágú rencével is.



A leggyakoribb hal a nyurgaponty és a csuka, de előfordul itt kárász, dévérkeszeg, bodorka, küsz és az egyre ritkább compó is, és olykor lehet még találkozni törpe és folyami harcsával is. A folyó kétéltűekben igen gazdag. Gyakori a kecskebéka és az unka, a part menti fűzfákon gyakran találkozhatunk zöld levelibékával. Ezek az állatok a part menti növényeken és a víz felett található rovarokat fogyasztják. Ha szerencsénk van, megpillanthatjuk a vízisiklót, amint az egyik partról a másikra úszik át. Már kora tavasszal találkozhatunk a nádcsomókon sütkérező teknősbékákkal, a különböző szúnyogokkal pedig akár késő tavasztól októberig. A szitakötők és légivadászok irigylésre méltó könnyedséggel libbennek egyik nádszálról a másikra.

A leggyakrabban szem elé mégis a madarak kerülnek. A part menti nádas sok madárnak ad otthont. Tavasszal rendszeresen hallhatjuk a nádirigó hangját. A nádi énekesek közül itt él még cserregő, és a foltos nádiposzáta, és a nádisármány is. Csilingelő hangjáról, hosszú farkáról és a szeme mellől lelógó fekete tollbarkójáról könnyen felismerhetjük a hím barkós cinegét. Parányi rovarpusztító még a függőcinege, mely fészkét a part menti füzek víz felé nyúló ágaira szövi. Régen a pásztorok és pákászok a fészket csizmabélésként használták. Itt él hazánk legkisebb gémféléje, a törpegém is, mely ritkán kerül szem elé. A folyó másik érdekes madara a jégmadár, mely a víz fölé benyúló ágakról lesi zsákmányát, majd vízbe vetve magát csap le egy-egy küszre, vagy keszegre.

A Hortobágy folyóra az éves horgász engedély 2009-ben. Felnőtteknek 8000 ft.