Diána horgásztó
A tó Debrecen határától 4 km-re, az Erdôspuszta szélén található, gépjárművel könnyen megközelíthetô. Vendégeik számára nyújtott elsô számú szolgáltatásuk a horgászati lehetôség biztosítása. Megközelíteni két módon lehet. Az egyik a Diószegi úton Debrecen felől érkezve a Tó Vendégház után az első lejáró balra (mindkét oldalon tábla jelzi) a további útvolalat táblák jelzik. A másik megközelíthetőség Debrecen felől érkezve a Létai úton a Fancsikai 1-es tó lejáratát elhagyva (kb. 200m) jobbra az első lejáró.
Tavuk intenzíven telepített, heti rendszerességgel pótolják az elvitelre kerülô mennyiséget. A halállomány változatos: a ponty, az amúr és az ezüstkárász mellett szép csukák is élnek a tóban. A víz tisztaságáról a busák mértékletes telepítésével igyekeznek gondoskodni. Az elôbbieken kívül fogható a tóban bodorka, folyami harcsa és süllő is, a nyári hónapokban pedig az afrikai harcsák teszik próbára a felszerelés és a horgász erejét.
A szabadtéri sütés-fôzés megkönnyítése érdekében a tó körül bográcsállványok és kiépített tűzrakó helyek találhatók, amelyeket vendégek díjmentesen használhatnak.
Napijegy árak: 1000Ft/bot a kifogott halat napi áron kell kifizetni.
Elérhetőség: Vancsa György 06-30-310-1718