Ohati horgásztavak
Kapcsolattartó:
Gergely András
Beosztás: turizmusvezető
Telefon: 06-52-369-110
Mobil: 00-36-30-371-5112
Fax: 00-36-52-369-134
e-
mail:
-Email- A hortobágyi puszta szívében megbújó Központ a nyugalmas természeti környezetben kikapcsolódni vágyó vendégeket várja. Kipróbálhatják tudásukat a békés halra horgászók éppúgy, mint a ragadozó halak specialistái. Itt megtalálják számításukat a sok és a kapitális halat szerető horgászok egyaránt. A hatalmas pontyok, amurok, harcsák és csukák zsákmányul ejtése felejthetetlen emlék. A versenyek során 10 kg-nyi keszegfogás nem mindig elegendő a dobogós helyezéshez. A vízfolyásokat kedvelők a Nyugati-főcsatornán hódolhatnak szenvedélyüknek, amely több mint 30 halfaj számára biztosít élőhelyet. Szakaszunkon stabil a ponty, amur, csuka, harcsa, süllő, harcsa, valamint dévér- és karikakeszeg állománya. Az ohati vizek 4 évre visszatekintő működésük alatt több ezer alkalmi és sok száz visszatérő horgász számára biztosítottak szórakozást.
Rendezvényeink egész Magyarországon ismertté tették a Központot, növelve ezzel a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. hírnevét is.
Sok profi és amatőr horgász köszönheti Ohatnak élete nagy fogását.
A szakmai berkekben Ohat fogalommá vált, ma már senkinek nem kell megmagyarázni az Ohati ponty, vagy az Ohati harcsa kifejezést.
Ezek a sikerek megelégedéssel töltenek el bennünket is, de egyúttal újabb célok és még magasabb szakmai színvonal elérésére ösztönöznek. Ezeknek megfelelően a 2007. évben bővülő lehetőségekkel, a 2006-osnál is nagyobb halállománnyal , új turisztikai kínálattal várjuk régi és új sporttársainkat munkatársaikat, valamint családtagjaikat.
Megközelítés:Az Ohati Horgász- és Bemutató Központ a Hortobágy középső részén, a 33. számú főúttól északra, a Nyugati-főcsatorna mentén terül el. Gépjárművel megközelíthető a 33. számú főútról Tiszacsege irányába fordulva, a Telekházi úton a kereszteződéstől mintegy két kilométerre. Észak felől a tavak Tiszacsegén át Egyek-Telekházán keresztül érhetők el. A Központ vonattal a Debrecen-Füzesabony vonalon Gyökérkút megállóhelynél leszállva is könnyen elérhető.
Jegyvásárlás:Horgászjegyek az Ohati Horgász- és Bemutató Központ többi horgászvizére
A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. az Ohati I., Ohati II., Ohati III., horgásztavára, valamint az Ohati Pisztrángos tavára kizárólag az Ohati Horgász- és Bemutató Központban, a horgászat helyszínén biztosít jegyvásárlási lehetőséget.
Kiadott horgászjegyek típusai és árai:A horgászjegy telefonos, vagy internetes bejelentkezés és időpont-egyeztetés útján rendelhető. Napijegy bejelentkezés nélkül a helyszínen is váltható, de ekkor nem biztosított aznapra a horgászat. Napijegyet csak érvényes állami horgászjeggyel rendelkező horgászok válthatnak.
Jegytípusok:a) Nappali napijegy: A jegy egy fő részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett nappali nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 2 darab horgászbot, botonként 2 darab horoggal, valamint 1 darab 1 m2-es emelőháló. A napijegy a tó keleti, déli és nyugati gátján jogosít horgászatra. Ára: 2.500 Ft
b) Éjszakai napijegy: A jegy nappali napijeggyel már rendelkező fő részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett éjszakai nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 2 darab horgászbot, botonként 2 darab horoggal. Az éjszakai napijegy a nappali napijegyre vonatkozó gátakon jogosít horgászatra. Ára: 1.500 Ft.
c) Családi napijegy: A jegy a családok részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett nappali nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 3 darab horgászbot, botonként 2 darab horoggal, valamint 1 darab 1 m2-es emelőháló. Családnak számít egy felnőtt férfi, egy felnőtt hölgy és maximum négy (16 év alatti) gyermek. Ára: 3.800 Ft.
d) Családi 24 órás napijegy: A jegy a családok részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett nappali és éjszakai nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 3 darab horgászbot, botonként 2 darab horoggal, valamint 1 darab 1 m2-es emelőháló. Családnak számít egy felnőtt férfi, egy felnőtt hölgy és a családhoz tartozó (16 év alatti) gyermekek. Ára: 6.000 Ft.
e) Bojlis szimpla (24 órás) napijegy: A jegy egy fő részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett éjszakai és nappali nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 2 darab, bojlival csalizott horgászbot, botonként 1 darab horoggal. Ára: 4.500 Ft.
f) Bojlis dupla napijegy: A jegy egy fő részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett éjszakai és nappali nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 2 darab bojlival csalizott horgászbot, botonként 1 darab horoggal. A bojlis dupla napijegy minimum két napra igényelhető. Ára: 3.600 Ft/nap.
g) Bojlis kiegészítő jegy: A jegy a bojlis napijeggyel rendelkező személy részére biztosít kiegészítő horgászati lehetőséget. Az alkalmazható horgászfelszerelés: egy darab horgászbot, 1 darab horoggal, valamint 1 darab 1 m2-es emelőháló. Ára: 1.200 Ft.
h) Családi bojlis szimpla (24 órás) napijegy: A jegy a családok részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett nappali és éjszakai nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 3 darab bojlival csalizott horgászbot, botonként 1 darab horoggal. Ára: 6.400 Ft.
i) Családi bojlis dupla napijegy: A jegy a családok részére biztosít horgászhelyet az Ohati III. horgásztavon az alábbiakban ismertetett nappali és éjszakai nyitvatartási időben. Az alkalmazható horgászfelszerelések: 3 darab bojlival csalizott horgászbot, botonként 1 darab horoggal. A családi bojlis dupla napijegy minimum két napra igényelhető. Ára: 5.000 Ft/nap.