Görbeházi Pancser tó
Debrecenből indulva, a 35-ös számú főúton Görbeháza után a Nyugati-főcsatornánál találhatjuk meg a kicsi, de izgalmas horgásztavat. Az 1,3 hektáron elterülő tó rendben tartott környezetben, különböző szolgáltatásokkal várja a látogatókat és a horgászokat. A rendszeres telepítésnek köszönhetően senki sem távozik csalódottan, a környékbeli horgászok ma már csak „horgászparadicsomként" emlegetik a helyet.
Telepített halai közé tartozik a ponty, amur, kárász, de a legjellemzőbb hal mégis a ponty. Mivel kissebb területű tóról van szó, ezért a látogatói létszám nem haladhatja meg a 20 főt. Ez a korlátozás talán még családiasabbá teszi a horgászatot.
Az orgászos horgászrendben meghatározottak szerint alkalmazhatunk fenekező és úszós készségeket, minimális etetőanyag használata mellett. A fejlődő infrastruktúrának köszönhetően a tó körül biztosított a parkolási és a sátorozási lehetőség is, valamint esővédő házak állnak a horgászok rendelkezésére rossz idő esetére.
Pihenésképpen mindenképpen látogassunk el a közeli M3 Arheoparkba. Hétvégén és ünnep napokon 07h-19h-ig, hétköznap az előre egyeztetett időpontban alakul a nyitva tartási rend.
Azonban sajnos ez a tó már nem nyitott a nagyközönség előtt.