Rókás horgásztavak
Rókás horgásztavak
Mikepércs és Hajdúbagos között, festői környezetben található a Rókás-tó. Legkönnyebben úgy közelítheti meg a távolról érkező, hogy - a Debrecentől 9 km-re található - Mikepércs központjában a 47-es főútról a Postánál letér balra, és követi a végig kitáblázott útvonalat.
Fontos, hogy a falut a Kossuth utcán és a Szőlőskert utcán végig haladva hagyja el a horgász, máskülönben könnyen eltévedhet. Igaz, ha sok ideje van, akkor ez sem okoz neki bosszúságot, mert gyönyörű tájon kanyarognak a földutak, és olyan betekintést nyerhet az itt élő madárvilágra, ami nem mindennapi élményt jelent. Említést érdemel még, hogy itt található Európa legnagyobb földikutya-rezervátuma Az elnevezés valójában nem egy, hanem három, egymástól külön álló, más-más horgászati szempontok alapján telepített tavat jelöl. A kis tó (I.-es tó) kb. 4 Ha, megtalálható benne a honos hazai halfajok szinte teljes palettája, s melléjük termetes afrikai harcsák júniustól lesznek telepítve. A nagy (2-es) tó, mely kb. 7 hektár kiterjedésű, szintén a helyet ad a honos halfajoknak - tehát található benne ponty, amúr, süllő, folyami harcsa, kárász és keszeg bőséggel. Az itt kifogott legnagyobb hal egy 21 kg.-os amúr volt. Ami az előző tóhoz képest különbség, hogy ebbe a tóba sohasem telepítik a minden ikrát és ivadékot elpusztító afrikait. A kb. 5,5 hektáros új tóval a tulajdonos elsősorban a bojli-specialistáknak, és az élmény-horgászat szerelmeseinek igyekszik kedveskedni - így ebbe a tóba kizárólag 3 és 20 kg. közötti példányok kerülnek betelepítésre. Bizony, van létjogosultsága e telepítési stratégiának, hiszen erre a műfajra a megyében ezen kívül nem túl sok lehetőség van. Az itt fogható halfajták: ponty, amúr, süllő, folyami harcsa. A telepítések száma igen gyakori, mert mindhárom tóra egy-két hetenként kerülnek újabb halrajok, az azt megelőző fogástól függő mennyiségben, átlagban 10 mázsa körül.
A horgászrend és a jegyárak a kis és középső tó esetében a Vekeri-tóéval megegyeznek. Az új tó esetében annyi különbség van, hogy az abban fogott halat nem lehet elvinni - hiszen ez az élményhorgászat célját szolgálja. Minden elismert sporthorgász-módszer alkalmazása megengedett a tavakon. Éjszakai horgászatra áprilistól nyílik lehetőség az I. és II. tavon. Érdemes tehát mindenképpen kipróbálnia e tavakat a sporiknak, mert a tulajdonos minden elképzelhető horgászigényt igyekszik kielégíteni - és aki meglátja, hogy micsoda mértékű beruházás történt az elmúlt félévben a Rókáson, annak e felől nem is marad kétsége. Az állandó 2,5-3 méteres vízszintet az itt folydogáló Kati-ér biztosítja, és ugyanez garantálja azt is, hogy oxigénhiány a legmelegebb kánikullában sem állhat be a tavakon. Ha pedig valaki a családtagjait is magával szeretné hozni, az nyugodt lehet affelől, hogy Ők is találnak maguknak látnivalót és elfoglaltságot. Garancia erre a fent leírt természeti szépségeken túl a számos kirándulóhely is, mint például a természeti oltalom alatt álló, és helyi zarándokhelyként is ismert hatalmas "ezeréves fa" is - amely azt jelzi a horgásznak, hogy jó helyen jár, innen balra kanyarodva néhány méterre megtalálja a kapitális pontyok tanyáját. További infó: (52) 441-120
 

http://www.hajdumagazin.hu

06 szeptember at 1300
Horgászvizsga

11 szeptember at 0600
II. Hajdú OPEN egyéni, kétfordulós horgászverseny

19 szeptember at 0600
HOBBY BOLT VÁNDORKUPA HORGÁSZVERSENY




horgaszokhaza.gif


Időjárás jelentés

 Hőtérkép


Hol nézel horgászvideókat?



Pv-tv

Fishing & Hunting

Horgászportálok

Videó megosztó oldalak

Egyéb helyen



Kiírta bmihalyka
szavazat: 109
Korábbi szavazások


Kapcsolat:
-Email-

 Üdvözlet

Felhasználó:

Jelszó:


Jegyezd meg!

[ Regisztráció ]
[ Elfelejtett jelszó? ]


 Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj


tkpc
04 szept : 20:39
Sziasztok
Látóképen nagy sár van?
Volt kint valaki?
Köszi!

GRD
04 szept : 10:50
a fórumokra vonatkozóan van olyan fogalom, hogy "moderáció" és "moderátor" ezeknek semmi köze a demokráciához. A demokráciát és a szólásszabadságot az utcán tessék gyakorolni vagy otthon

TU
04 szept : 09:22

csapja
04 szept : 08:19
Predator!

UTOLSÓ hozzászólásoddal kapcsolatban, csak egy szó jut eszembe: KÖSZÖNJÜK!!!!!!!

TU
03 szept : 14:38
végre megint működik
van eladó balzer magna bulldog pergető botom pár műcsaliva meg villantóval. akit érdekel, írjon privátban

elek74
03 szept : 08:51
gyerekek ez vicc amit itt csináltok.ha nem tetszik valakinek az oldal az miért nézi???micsoda problémáitok vannak.na mindegy az a lényeg akinek nem jó az oldal ne jöjjön fel ennnyi.

Rpetrus
03 szept : 07:47
Végre!

Újra itt!

Spori
26 aug : 15:43
Így van, irány a vízpart akinek van rá lehetősége! Az oldal hasznos, mindenképp szükség van rá, a mögötte lévő munka becsülendő! Köszönet érte. Lehetnek köztünk kezdők-haladók, kérdezni szabad. Üdv!

PETERX
26 aug : 14:16
Srácok!Most tényleg ilyeneken vitáztok egy hobbi-peca oldalon???Szerintem senki sem kíváncsi erre és főleg nem ezért olvasgatja az oldalt.Inkább menjen mindenki horgászni,amíg jó az idő!

predator
26 aug : 10:10
Tu!
Te óriási tévedésben vagy. Arra biztatsz egy újságírót, vagy egy szerkesztőt, vagy Misit hogy korlátozza a véleményszabadságot. Ez is egy szint.
Ez aztán a demokrácia! Szégyen. Nem írok mostanában, nehogy kitöröljétek! Tietek a pálya.


 Legújabb fórumüzenetek
Írta: zsolty72
van egy amurbiztos recepted?
07 aug : 06:58

Írta: ramszesz
sziasztokAzért hosztam létre ezt a témát, mert gon[tovább ...]
05 aug : 21:15

Írta: zsolty72
2010 tavaszán a derecskei hobby boltban 30000 Ft b[tovább ...]
03 aug : 19:57

Írta: geruska
sziasztoknem tudja vki , hogy telepítettek-e mosta[tovább ...]
11 júl : 22:15

Írta: pontyvadász
Reméljük jó időt fogunk ki...
26 máj : 22:45

Írta: bmihalyka
Sziasztok! A jelentkezéseket lezártam. Köszönöm, h[tovább ...]
26 máj : 10:49

Írta: TU
kb 1 hete voltunk kint megint. 2db 1 kg körüli pon[tovább ...]
26 máj : 10:22

Írta: Yankee
Szia ! A versenyre szeretnék jelentkezni. Üdv.:Roh[tovább ...]
25 máj : 22:56

Írta: demeterpal
Hello!Neveznék a versenyre.Demeter Pál
25 máj : 22:00

Írta: abcsak
Szia Misi! Sajnos nem tudok menni a Kapitális vers[tovább ...]
25 máj : 13:58