Állami horgászjegy
Az állami horgászjegy



A halászati-horgászati törvény és kapcsolódó rendelete az állami horgászjegy kiadását részletesen szabályozza. a törvényből következően hazánkban horgászni csak állami horgászjegy birtokában lehet. Az állami jeggyel rendelkező horgász vásárolhat azután különböző területi engedélyeket. Az állami horgászjegy megváltásának ismeretei:

- Állami horgászjegyet az a ( 14. életévét betöltött ) személy kaphat, aki rendelkezik horgászvizsgával, vagy az előző évi horgászjegyét bemutatja, horgászszervezeti tagságát igazolja és a fogási naplóját leadja. A horgászvizsgát a halászati hatóság által kiadott vizsgabizonyítvánnyal, más országban tett vizsgát pedig az erről kiállított okirattal kell igazolni. (állami horgászjegy nem adható ki annak a személynek, akit a horgászattal kapcsolatos szabálysértés, vagy bűncselekmény miatt jogerősen elmarasztaltak, akivel szemben halvédelmi bírságot szabtak ki) .

Nem magyar állampolgár nem köteles horgászvizsgát tenni Magyarországon, viszont magyarországi horgászatához köteles állami horgászjegyet váltani, melyet útlevele (esetleg személyi igazolványa) és előző évi magyar horgászjegyének bemutatásával,illetve hazájában tett horgászvizsga okiratának,vagy annak hiteles másolatának bemutatásával vásárolhat meg.

- a 14. életévét be nem töltött személy, illetve a 70. életévét betöltött személy mentes az állami horgászjegy díjának megfizetése alól; a 14 éven aluliak külön térítésmentes gyermek állami jegyet kapnak, míg a 70 éven felüliek állami jegy kártyájára a díjmentességet tüntetik fel, illetve a jegy érvényesítése a következő évre értéknélküli bélyeggel történik;

- az állami horgászjegy 1 évre - díj fizetése (1.000,-Ft) ellenében - adható ki, az új horgászok (vagy állami jegyüket elvesztők) új állami jegy kártyát kapnak, míg az állami jeggyel már rendelkezők jegyének következő évre történő érvényesítése (a jegy kitöltését követő négy évben) bélyeggel történik;

- A 70. életévét betöltött személynek is kell állami horgászjegyet váltani, de részére az állami jegy díjmentes és az állami jegy érvényesítése a következő évre díjmentes bélyeggel történik.

- A külföldi állampolgárok magyarországi horgászathoz megegyező díjjú és formájú állami horgászjegyet kell váltaniuk, ez lehet a hagyományos magyar nyelvű, de a létezik az állami jegy angol nyelvű változata is. A rendszeresen visszatérő külföldi horgász állami jegyének a következő évre történő érvényesítése hasonlóképpen bélyeggel történik.

- a gyermeknek (14 éves életkor alatt) nem kell horgászvizsgát tenni, szülője (képviselője) állami gyermek horgászjegyet, mint önálló okmányt térítésmentesen tudja beszerezni, és ennek birtokában lehet megvásárolni a különböző gyermek területi engedélyeket.

- az állami horgászjegyet hatóság közvetlenül, de általában megbízott szervezeteken keresztül adja ki, az állami jegyek forgalmazásával általában a megyei, területi horgászszövetségek és ezeken keresztül az egyesületek vannak megbízva, így általában ott lehet beszerezni azokat.

- az állami horgászjegyen feltüntetésre kerülnek a halászati-horgászati törvény horgászattal kapcsolatos leglényegesebb szabályozásai, mint a tilalmi idők, méret és mennyiségi korlátozások. Vigyázni kell arra, hogy a hazai vizeken a vízterület nagysága, gazdálkodási jellege és más szempontok alapján nem egy helyen a törvényi előírásoknál szigorúbb helyi szabályozások is érvényben lehetnek. Ezeket általában a területi engedélyeken feltüntetik.


http://www.hajdumagazin.hu

11 szeptember at 0600
II. Hajdú OPEN egyéni, kétfordulós horgászverseny

19 szeptember at 0600
HOBBY BOLT VÁNDORKUPA HORGÁSZVERSENY

04 október at 1300
Horgászvizsga




horgaszokhaza.gif


Időjárás jelentés

 Hőtérkép


Hol nézel horgászvideókat?



Pv-tv

Fishing & Hunting

Horgászportálok

Videó megosztó oldalak

Egyéb helyen



Kiírta bmihalyka
szavazat: 115
Korábbi szavazások


Kapcsolat:
-Email-

 Üdvözlet

Felhasználó:

Jelszó:


Jegyezd meg!

[ Regisztráció ]
[ Elfelejtett jelszó? ]


 Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj


tkpc
06 szept : 01:24
Köszi az infót ponty78!
Mit fogtál és mivel ha szabad megkérdeznem?

ponty78
05 szept : 09:25
Sziasztok! tkpc,a debreceni oldal nagyon gáz ,még csizmával is! De a hal legalább evett pénteken és szombaton!

tkpc
04 szept : 20:39
Sziasztok
Látóképen nagy sár van?
Volt kint valaki?
Köszi!

GRD
04 szept : 10:50
a fórumokra vonatkozóan van olyan fogalom, hogy "moderáció" és "moderátor" ezeknek semmi köze a demokráciához. A demokráciát és a szólásszabadságot az utcán tessék gyakorolni vagy otthon

TU
04 szept : 09:22

csapja
04 szept : 08:19
Predator!

UTOLSÓ hozzászólásoddal kapcsolatban, csak egy szó jut eszembe: KÖSZÖNJÜK!!!!!!!

TU
03 szept : 14:38
végre megint működik
van eladó balzer magna bulldog pergető botom pár műcsaliva meg villantóval. akit érdekel, írjon privátban

elek74
03 szept : 08:51
gyerekek ez vicc amit itt csináltok.ha nem tetszik valakinek az oldal az miért nézi???micsoda problémáitok vannak.na mindegy az a lényeg akinek nem jó az oldal ne jöjjön fel ennnyi.

Rpetrus
03 szept : 07:47
Végre!

Újra itt!

Spori
26 aug : 15:43
Így van, irány a vízpart akinek van rá lehetősége! Az oldal hasznos, mindenképp szükség van rá, a mögötte lévő munka becsülendő! Köszönet érte. Lehetnek köztünk kezdők-haladók, kérdezni szabad. Üdv!


 Legújabb fórumüzenetek
Írta: zsolty72
van egy amurbiztos recepted?
07 aug : 06:58

Írta: ramszesz
sziasztokAzért hosztam létre ezt a témát, mert gon[tovább ...]
05 aug : 21:15

Írta: zsolty72
2010 tavaszán a derecskei hobby boltban 30000 Ft b[tovább ...]
03 aug : 19:57

Írta: geruska
sziasztoknem tudja vki , hogy telepítettek-e mosta[tovább ...]
11 júl : 22:15

Írta: pontyvadász
Reméljük jó időt fogunk ki...
26 máj : 22:45

Írta: bmihalyka
Sziasztok! A jelentkezéseket lezártam. Köszönöm, h[tovább ...]
26 máj : 10:49

Írta: TU
kb 1 hete voltunk kint megint. 2db 1 kg körüli pon[tovább ...]
26 máj : 10:22

Írta: Yankee
Szia ! A versenyre szeretnék jelentkezni. Üdv.:Roh[tovább ...]
25 máj : 22:56

Írta: demeterpal
Hello!Neveznék a versenyre.Demeter Pál
25 máj : 22:00

Írta: abcsak
Szia Misi! Sajnos nem tudok menni a Kapitális vers[tovább ...]
25 máj : 13:58